Ki gondolta volna, hogy amikor Charles Fritts 1885-ben egy vékony, átlátszó aranyréteggel vonta be egy tábla szélét és így megszületett az első napelem, hány féle felhasználási módja lesz mára a mindennapokban?
Az akkori panelek azonban nem termeltek elegendő energiát (a kor alapanyag árai és kutatási költségei mellet) ahhoz, hogy elterjedhessenek. Mára teljesen átalakult a piac. Nem csak az előállítás költsége csökkent, de felhasználásuk módjának szinte csak képzelőerőnk szab korlátokat.
Ugandában február 16-án mutatták be az első napelemmel működő buszt. A jármű ötlete még 2007-ben merült fel, amikor egy egyetemi hallgatókból és professzoraikból álló csoport részt vett egy járműtervezési találkozón. A tömegközeledésben használt jármű tetején helyezték el a napelemeket. Az autóbusz 35 férőhelyes bőrülései vannak és még wifi is található rajta.
A Google a 2013-ban még hatalmas lebegő ballonokra szerelt állomásokról biztosította volna a szélessávú internetet ott, ahol az ehhez szükséges rendszer kiépítéséhez nincs lehetőség, vagy túl bonyolult lenne. Azóta a lufik mellett napelemekkel működő drónokkal is megkezdődött a kísérletezés. A Google fejlesztői szerint a drónos internet negyvenszer gyorsabb lesz, mint az LTE.